Veszprém-Főegyházmegyei Karitász története

caritas logo

A nyolcvanas években a Hévízi Papi Otthon volt az a hely a veszprémi egyházmegyében, ahol hitoktatóknak, egyházközségi tagoknak lelkigyakorlatokat tartottak. Minden egyházközség küldött hitoktatókat, egyházközségi képviselőtestületi tagokat vagy templomi takarítókat. Ezeken a lelkigyakorlatokon egyfajta képzés is volt, ami felkészítette őket az egyházközségi szeretetszolgálatra. Az egyházközségekben a hívők tehát végeztek szeretetszolgálatot. Sokszor bevásároltak és kitakarítottak olyan öreg és beteg embereknek, akik egyedül éltek és nem tudták ellátni magukat. Ezek a plébániai közösségek lettek az alapjai az 1992-ben megalakult Veszprém – Főegyházmegyei Karitásznak. Dr. Szendi József veszprémi érsek Csóka Karolát bízta meg az egyházmegyei Karitász vezetésével és a plébániai Karitász csoportok megszervezésével. Még 1992-ben megalakult a Szent Erzsébet Karitász Csoport Veszprémben, amely a veszprémi egyházközségek közös karitász csoportja volt. Ezután a Főegyházmegyei Karitász kezdeményezésére, sorra alakultak a karitász csoportok a plébániákon. A hévízi lelkigyakorlatok alapján lehetett tudni, hogy mely településeken végeznek egyházközségi szeretetszolgálatot, és így gyorsan hivatalosan is megalakultak, mint Karitász csoport. Az egyházmegye területén, néhány éven belül már 32 karitász csoport működött közel 300 önkéntes karitász taggal. A karitász tagok időseket, betegeket látogattak az otthonaikban, segítettek a ház körüli teendők ellátásában, bevásárlásban, valamint természetbeni adományokkal támogatták őket. A Karitász a hívek áldozatkészsége folytán adományokkal támogatta a rászoruló családokat a plébániai karitász csoportokon keresztül.  A 90'-es években külföldi szervezetekkel kialakult kapcsolat folytán több plébániai karitász csoportnak volt lehetősége külföldi adományokkal segíteni a rászorulókat. A Karitász munkatársak lelki támogatása és összetartása céljából lelkigyakorlatokat, képzéseket, zarándoklatokat szerveztek A munkanélküliség növekedésével, a gazdasági helyzet átalakulása folytán egyre nagyobb mértékű lett a szegénység. A karitász munkára egyre nagyobb szükség lett, a feladatok növekedtek. A korábbi önkéntes munkatársak mellett szükségessé vált főállású munkatársak alkalmazása, így 2004-ben főállású szociális munkással bővült a Főegyházmegyei Karitász. 2005-ben Dr. Márfi Gyula érsek Csatlós Ágnest nevezte ki a karitász igazgatójának. 2005-ben indult az azóta is működő Kerek Világ Klub elnevezésű program, amely fogyatékkal élő gyermekek rendszeres játszóházaként működik a Karitász épületében. 2006-ban pályázati forrásból nagyszabású önkéntes képzési programot indított a Szeged-Csanádi a Székesfehérvári és a Veszprémi Egyházmegyei Karitász központ, melynek segítségével szociális segítésre készítette fel önkénteseit. Az önkéntesek képzése terén ez a kezdeményezés határozta meg a később követendő önkéntes képzési irányvonalat. 2006 októberében megnyílt a jótékonysági célú Karitászbolt a veszprémi Várban. A főként Németországból érkező használt ruhákat értékesítő Karitászbolt bevételéből a rászoruló családokat támogatja a Karitász. 2007 – től a Főegyházmegye karitász igazgatói feladatait Zagyva Richárd látja el. A Veszprém – Főegyházmegyei Karitász 2007 – ben kapcsolódott be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal koordinálása alatt megvalósuló Európai Uniós élelmiszersegély programba. A program első évében 2007-ben Karitász önkéntesei és munkatársai az egyházmegye 22 településére több mint 1000 család részére juttattak el tartós élelmiszert. Minden évben bővült a bevont települések száma. 2011 – ben már 60 település 3124 családjának jelentett segítséget a program. 2008 – tól családsegítő ügyfélfogadás működik a karitász központban, melynek keretében szociális munkás várja a rászoruló családokat, és igyekszik szakszerű, egyénre szabott segítséget nyújtani. A természetbeni, fizikai és anyagi támogatások mellett a Karitász fontosnak tartja az embert, mint az elesett felebarátot, s így nagy hangsúlyt fektet a mentálhigiénés segítségre is. A Veszprémi karitász központ kapcsolatot épített ki két németországi és egy ausztriai karitász szervezettel, akik adományokkal, szállításokkal segítik az egyházmegyei karitász munkáját. A Passau melletti Dommelstadti Karitász vezetőjével Alex Leopoldsederrel szoros együttműködés alakult ki, amelynek köszönhetően a szervezet tapasztalatokat szerzett és támogatásaiknak köszönhetően nagyobb mértékben tudtak segíteni  az egyházmegye rászorultjain. A Bottropban élő vajdasági magyar származású Elizabeth Fessl de Alemany asszonnyal kialakított kapcsolat nagymértékben elősegítette a Veszprémi Karitász fejlődését. A Csilla Von Boeselager Osteurope Stiftung Bottropi vezetője személyes tapasztalataival, ötleteivel, de legfőképpen segélyszállítmányokkal támogatja a Veszprémi Egyházmegye karitatív munkáját.  
2010-ben a Veszprémi Egyházmegye területén lévő Kolontár és Devecser térségében ipari katasztrófa pusztított. A tíz halálos áldozatot is követelő vörösiszap katasztrófa három településen okozott komoly károkat. Az egyházmegyei Karitász alighanem történetének legnagyobb kihívásával találta szembe magát. A Veszprém – Főegyházmegyei Karitász igazgatója az iszapömlést követően a helyszínen nyújtott azonnali segítséget, élelmiszer, védő- és munkaeszközök formájában önkéntesek bevonásával. Az adományok kiosztásán túl a szervezet részt vett a károsultak és az önkéntesek étkeztetésében, ellátásában, a kármentésben és a karitász önkéntesek munkájának összehangolásában. Az egyházmegye karitász csoportjaiból sorra érkeztek az önkéntes segítők, több plébániai karitász csoportvezető hetekig a helyszínen dolgozott. 
A Veszprémi Főegyházmegyében 2011 – től már 4 főállású munkatárs, valamint egy kríziskezelő munkatárs (a Katolikus Karitász országos központjától) teljesíti a Karitász munka szervezését. A plébániai karitász csoportokban 388 önkéntes karitász tag végzi embersegítő tevékenységét az Egyházmegye területén.2015-ben az Országos Karitász Központ vezetője Écsy Gábor atya felkéri Zagyva Richárdot, hogy jobb kezeként foglalja el és segítse őt a karitász munkában, mint igazgató helyettes. A veszprémi karitász új igazgatójának nevezi ki Dr. Márfi Gyula érsek Úr, Ft. Szijártó László esperes plébánost, akinek vezetésével a segítségnyújtás kibővül. Gyógyszertámogatással, utazási költség térítéssel, mosógépek vásárlásával, bútorokkal próbálják a rászoruló családok és a beteg emberek életét megkönnyíteni. Évi több alkalommal juttatnak igen nagy mennyiségű bébi ételt a kisgyermekes családok részére a Teuton Lovagrend jóvoltából, melynek Szijártó László is aktív tagja.
A plébániai karitász csoportokban 2015-re 467 önkéntes karitász tag végzi tevékenységét az Egyházmegye területén. 2016-ban 50 karitász csoporttal számolhatunk, köztük sok új lelkes segítővel: Csabrendek, Lesencetomaj,Alsónemesapáti,Bakonyjákó,Ajka és számos iskolában is alakulnak csoportok:Ajka,Pápa,Sümeg.

A Katolikus Karitász története

A SZEGÉNYEK SZOLGÁLATA AZ EGYHÁZBAN

Az őskeresztény egyházközségek életét - Jézus Krisztus életének példáját követve - teljesen átszőtte az elesettek megsegítése (gyűjtések a szegények részére, rabszolgák kiváltása, özvegyek támogatása). Az ősegyház alapelvei közé tartozott a rokonok ellátásának kötelezettsége és a munkaképesek kötelező munkavégzése. A munkaképteleneket hozzátartozóik hiányában teljesen az egyházi közösség tartotta el. A közösségen belül teljes körű szegénysegélyezés alakult ki, amelyet már akkor is rendszerbe foglaltak és benne nyilvántartották a szegényeket, körülményeiket. A közösség a test ápolásán, a fizikai szükségleteken kívül szegény társuk lelkét is ápolta. A segélyeket a hívek adakozásaiból teremtették elő. Az adományozás módja az oblatio (önként felajánlott adomány) volt.
Az Egyház még az ókorban kiterjesztette a szegénygondozás körét a római császárság határain kívülre is. Az egyházi javak egy negyedét a „quarta pauperum"-ot karitatív célokra kellett fordítani. Egyházi „ápoldák" és szegények befogadására alkalmas fogadók létesültek.
A IV. században Nagy Konstantin császár rendelete megerősítette az Egyház szegénygondozói tevékenységét. A püspökök kötelessége lett a börtönlátogatás, a foglyokkal való bánásmód feletti őrködés és a gabona szétosztása az özvegyek részére. Megalakultak az első szerzetesközösségek, amelyek nagy jelentőséget tulajdonítottak a caritasnak, a felebaráti szeretet gyakorlásának.
A VI. században létrejöttek a plébániák, amelyeknek az egyházközségi szegénygondozás irányítása is feladata lett. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a szegényügy nagyobb szervezettséget igényel. Az Egyházban a szerzetesrendek mellett új irányelveket jelöltek meg a szegények szolgálatának nagy szentjei is: Nursiai Szent Benedek, Assisi Szent Ferenc, Árpád-házi Szent Erzsébet és Szent Hedvig. Példájuk nyomán a szerzetesek a szegények ápolását, gyógyítását tűzték maguk elé célul. A kolostorok a szegénygondozás központjai lettek. A szerzetesek kórházakat, beteg- és szegényházakat hoztak létre, amelyeket alamizsnákból és saját munkájukkal tartottak fenn. Az elesettek felkarolásában és a betegek ápolásában a lovagrendek is szerepet vállaltak.
A XVI. században az árvák nagy istápolója Néri Szent Fülöp élete példájával mutatta meg az utcagyerekek nevelésének és árvaházak létesítésének szükségességét. A XVII. század legkimagaslóbb szegényapostola Páli Szent Vince volt, aki a szegénygondozás új rendszerét állította fel, intézmények helyett saját otthonukban gondoztatta a szegényeket.
Az újkor századaiban is számos vezéregyéniség vitte a keresztény emberszeretet zászlaját. Az olasz Bosco Szent János elsősorban a gyermeknevelés terén alkotott maradandót, a német Boldog Kolping Adolf a tanoncotthonok alapjait tette le, az angol Ward Mária az angolkisasszonyok rendjével a leánynevelést emelte magas szintre. Miközben a kereszténység kitermelte a felebaráti szeretet gyöngyszemeit, az állami hatalom mindenütt igyekezett tanulni az Egyháztól, és versenyezni karitatív tevékenységével. Az állami szegénygondozás kiépülésével az egyházi szociális intézmények lassanként elvesztették a hivatalos támogatásokat, és teljesen a hívők áldozatkészségére szorultak.
Több példa mutatta meg, hogy az egyházi szegénygondozás önerőből is bámulatra méltó eredményeket tud létrehozni és képes megújulni. Ilyen szerveződés volt az 1897-ben Lorenz Werthmann által megalapított Caritas-Verband für das Katholische Deutschland a németországi Freiburgban, amelyet a német püspöki konferencia 1916-ban országos karitászként ismert el. Werthmann célja az volt, hogy a jószándékú emberek önkéntes segítő munkáját szervezett keretek közé foglalja és hatékonyabbá tegye. Alapvető célként fogalmazták meg, hogy a karitász korra, nemre, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül segít a rászorulókon. Később ezek a csoportok össze fogtak, hálózatba szerveződve eredményesebben dolgoztak.
A német szerveződést követve hamarosan egész Európában létrejöttek az országos szervezetek.
Lorenz Werthmann alkotta meg a Caritas világszerte ismert jelét, amely a szeretet lángját jelképezi. A „lángoló keresztként" is emlegetett jel körül a Caritas szó mellett Pál apostolnak a galatákhoz írt szavai álltak: „tuet gutes allen", amelyek jelentése: „tegyetek jót mindenkivel".




KARITÁSZ MAGYARORSZÁGON

Hazánkban a szegénygondozás mindig a világegyház szellemével haladt. Az egyházi szeretetszolgálati formákat összefogó, szervezett karitász kialakulását először Prohászka Ottokár sürgette a XX. század elején. 1914-ben meg is alakul Rott Nándor, későbbi veszprémi megyéspüspök vezetésével Katholikus Karitász néven egy nagyszabású segélyakció, amely elsősorban a hadbavonultakat és családjaikat támogatta.
Az I. világháború után a püspöki kar Csernoch János bíboros vezetésével kísérletet tett a Katholikus Karitász szervezeti formában történő megalakítására is. Ez a szerveződés csupán kezdeményezés maradt, lényegi tevékenységet nem folytatott, és nem tudott mozgalommá válni, mert a proletárdiktatúra minden további tevékenységtől eltiltotta. Budapesten a Mészáros János érseki helytartó által létrehívott egyházközségek karitatív szakosztályai azonban nem maradtak tétlenek. Gyermeknyaraltatást szerveztek, szegénygondozást végeztek, és már létrejött a kapcsolat a karitatív alapon működő régebbi egyesületek és az egyházközségek karitatív szakosztályai között. 1920-ban egyházközségi mozgalom alakult szociális és karitatív szakosztállyal.
1924-ben az amszterdami Eucharisztikus Világkongresszus keretein belül összehívták az első nemzetközi karitász konferenciát. Még ebben az évben 9 európai ország katolikus vezetése - köztük hazánké is - elhatározta egy nemzetközi karitász szervezet létrehozását, amely 1928-ban alakult meg Caritas Catholica néven.
1926-ban P. Oslay Oswald egri ferences szerzetes elgondolása alapján megszületik az Egri Norma szegénygondozó rendszer, és szolgálatában a szegénygondozó nővérek rendje. Mindezek ellenére csak 1930-ban indul meg a szervezkedés az egyházi szegénygondozás és szeretetszolgálatok egységesítése céljából a szervezett karitász létrehozására.
Serédi Jusztinián, Magyarország bíboros-hercegprímása 1931. szeptember 17-én a karitász érseki biztosának nevezte ki Mihalovics Zsigmondot, aki azonnal megalakíttatta Budapest minden egyházközségében a karitász szervezetet. A 39 budapesti és az egyházmegyei karitász szervezetek koordinálása és támogatása céljából 1931. október 7-én a püspöki kar megalapította a Szent Erzsébet Karitász Központot. 1931 végére országosan szervezetté válik a karitász tevékenység. Az egyházmegyei karitász központok és a nagyobb városok élére püspöki biztost neveztek ki. A plébániai karitász szervezetek vezetését pedig igazgató látta el.
1938-ban Budapesten, a 34. Eucharisztikus Világkongresszus keretében rendezték meg a Nemzetközi Karitász Kiállítást, amely a keresztény felebaráti szeretet erejét és történelmét a világegyház embersegítő tevékenységét mutatta meg a világnak.
A II. világháború éveiben a szegénygondozás és segélyakciók mellett a karitász a hadigondozásból is jelentős mértékben kivette a részét. A hadbavonultak családjainak támogatása céljából a hadisegélyekről tájékoztatót állított össze az egyházközségek részére, felkarolta a menekülteket és a bombakárosultakat is. A menekülteknek ruhát, élelmet, szállást adott és külföldi adományainak köszönhetően nagy mértékű segélyakciókat tudott lebonyolítani, amelyek keretében pénzbeli támogatást, cipőt, ruhákat, élelmiszert tudtak adni a károsultaknak, menekülteknek, árváknak.
A kommunista diktatúra 1950-ig a legtöbb egyházi szervezetet, egyletet, egyesületet és a szerzetesrendek többségét feloszlatta. Az egyházi, és szerzetesi közösségek széthullottak, a „szolgáló szeretet hősei" az egyház keretein kívül találtak rá az embersegítő szolgálat útjára. Megindult a karitász intézményeinek államosítása, a karitász szervezetek felszámolása és betegápoló rendek eltávolítása a kórházakból. A Szent Erzsébet Karitász Központ teljesen állami felügyelet alá került. Az 1950-es és '60-as években a Rózsafüzér Társulat „leple alatt" azonban tovább működött az egyházközségi karitász.
A szeretetszolgálat „felszabadulását" az 1989-es keletnémet menekültáradat felkarolása hozta meg nemzetközi segélyszervezetek segítségével. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a rendszerváltás után elhatározta, hogy újjászervezi a karitászt, és hozzálát a hálózat kiépítéséhez.




AZ ÚJJÁSZERVEZETT KARITÁSZ

A rendszerváltozás után lehetővé vált az 1948 előtt létező egyházi szervezetek és tevékenységek újraélesztése. A püspöki kar az akkor Münchenben élő, és a Caritas Internationalis-ban (Nemzetközi Karitász) is tevékenykedő Frank Miklós atyát bízta meg a karitász újjászervezésével, aki a plébániai csoportokra épülő karitász felállítását szorgalmazta.
A Magyar Karitászt 1991. június 14-én néven jegyezte be a Fővárosi Bíróság egyházi jogi személyként. A szervezet újraalakulásával egy időben bekapcsolódott a nemzetközi karitász hálózatba és a világ 166 országát összekapcsoló Caritas Internationalis tagja lett.
1995-re kialakult az országos karitász hálózat Magyarországon. 1996-ban 590 plébániai karitász csoportban már 6141 önkéntes munkatárs tevékenykedett szerte az országban. Az önkéntesekkel végzett munka mellett 1994-től kezdve országszerte saját szociális és egészségügyi intézményeket hozott létre a segélyszervezet, és fokozatosan bekapcsolódott a nemzetközi karitász segélyakciókba, programokba.
1997 óta folyamatosan részt vesz az árvízi területeken a szociális segítségnyújtásban. A számos alkalommal vállalt feladatokat nemzetközi segélyakciókban és jelen volt a magyarországi katasztrófák helyszínén is. Segít a kitelepítettek elhelyezésében, szociális ellátásában, az újjáépítés feladataiban, a károsultak lakhatási feltételeinek megteremtésében, házaik felújításában, ingóságaik pótlásában és nagy erőkkel végzi a károsult személyek és hozzátartozóik mentálhigiénés támogatását.
A püspöki konferencia a Magyar Karitász nevét 2001-ben Katolikus Karitász - Caritas Hungarica-ra változtatta, ezzel is aláhúzva azt a tényt, hogy a karitász a Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezete. Ekkor vette át Nagy Károly atya a Magyar Karitász országos irányítását. Ugyanebben az évben beregi árvíznél a károsultak szociális, természetbeni és lelki támogatásában vett részt a segélyszervezet.
A 2004-es Srí Lanka-i szökőárnál a Katolikus Karitász az elsők között jelent meg a katasztrófa sújtotta országban, ahol a humanitárius segítségnyújtás után családi házak, közösségi épületek, elkészültét támogatta.
2007-től a Katolikus Karitász folyamatosan részt vesz a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal történő együttműködés keretében az EU Élelmiszersegély programban.
2008-tól Écsy Gábor atya látja el a szervezet igazgatói feladatait. 2009 óta vezetésével az országos hálózat egy kidolgozott krízisprogram keretében a korábbiaknál nagyobb mértékben támogatja válsághelyzetbe került családokat.
2010-ben a szervezet történetének legnagyobb kihívásaival kellett szembe néznie. Év elején Haiti fővárosában Port-au-Prince-ben több mint 10 000 ember halálát okozó földrengés pusztított. A Katolikus Karitász azonnal segélyakcióba kezdett és a nemzetközi karitász szervezetein keresztül juttatta el támogatásait a térségbe.
Tavasszal Borsod megyében árvíz és belvíz okozott hatalmas károkat. A Katolikus Karitász 14 településen vett részt a károsult családok támogatásában, élelmiszerrel, gyógyszerrel, ivóvízzel és tisztítószerekkel látta el a térséget. Az árvíz elvonultával több mint 500 otthon lakhatóvá tételét vállalta a szervezet. Az árvizet követő észak-magyarországi viharkár után is jelentős adományokkal jelentek meg a karitász munkatársai az érintett településeken. 2010 őszén a vörösiszap-katasztrófát követően a segélyszervezet az első naptól a helyszínen segítette a kitelepített családokat élelmiszerrel, ruhával és az iszap eltakarításához szükséges eszközökkel. Mintegy 1000 önkéntes vett részt a kármentesítési munkálatokban, a károsultak étkeztetésében és az adományok szétosztásában. Segélykoordinációs irodát működtetett a helyszínen a károsultak természetbeni és lelki támogatása céljából, és 80 család ingóság pótlását, továbbá 40 új melléképület felépítését vállalta.
A Katolikus Karitászhoz és az egyházmegyei központok országszerte számos szociális intézményt működtetnek a szenvedélybetegek, a hajléktalanok, az idősek és egyéb rászoruló csoportok ellátására.
A Katolikus Karitász munkáját segíti 1991-től a szervezet alapítványa, a Karitászt Támogató Alapítvány. Ennek célja a szervezet anyagi segítése annak érdekében, hogy az szociális-karitatív feladatát eredményesebben végezhesse az arra rászorulók hathatós támogatása, ingyenes szolgáltatásokkal és adományok nyújtásával.