Korábbi Események

Dm Dolgozói Immár Második Alkalommal Csatlakoztak A Karitász Karácsonyi Karitatív Akciójához

Dm Dolgozói Immár Második Alkalommal Csatlakoztak A Karitász Karácsonyi Karitatív Akciójához
 Idén a dm dolgozói közül 16-an vettek részt a karácsonyi karitatív akció előkészületeiben, összeállításában a Veszprém - Főegyházmegyei Karitásznál. A dolgozók saját fuvarköltségen bevásároltak, illetve egységcsomagokat készítettek a rászoruló családoknak, képeslapokat írtak és még a dm felajánlásából tusfürdőket és fogkeféket is kaptunk tőlük. Több mint 2000 kg élelmiszert megmozgatva sikerült idén is 113 családot támogatnunk karácsonyi csomaggal, melynek súlya a 15 kg-ot is meghaladta és a gyermekes családoknak ezenfelül még játékokat, szaloncukrot és édességet is rejtettünk az Ünnepek alkalmával a csomagokba. Nemcsak a minket felkereső rászorulókat segítjük ebben az évben. Adatbázisunkból telefonon felhívjuk és postai úton kiküldött meghívóval mi is keressük, várjuk és segítjük a szegény embereket.

A Dm-es Lányoknak - Köszönjük önzetlen munkájukat és ajándékaikat a nehéz sorsú családok és gyerekek nevében is!

A Katolikus Karitász szervezete és a dm üzletlánc együttműködése nem új keletű. A dm „Együtt a babákért” néven, minden évben kampányt indít az elszegényedett kisgyermekes családok megsegítéséért.

Egymillió Csillag A Szegényekért

Egymillió Csillag A Szegényekért

December 6-án megkezdődött a Karitász Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akciója, amely keretében önkéntesek gyertyákkal, gyertyagyújtásokkal hívják fel a társadalom figyelmét a köztünk élő szegényekre. így országszerte gyúlnak majd fel a szeretet fényei.Az akcióban ma már 15 ország vesz részt évről évre. Célja világszerte közös: az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése, figyelemfelhívás a társadalom peremére szorultak felé.

Az idén 2015. december 6. és 13. között megrendezett akció keretében a Karitász önkéntesei gyertyákat adnak a járókelőknek, s minden egyes mécses egy rászorulót jelképez, több helyszínen rendezvény keretében szerveznek gyertyagyújtást és látványos programokat a Karitász munkatársai, önkéntesei. A program során felajánlott adományból beérkező összeget a Karitász minden országban a hátrányos helyzetűek megsegítésére fordítja.

Karácsonyi Adománygyűjtés

Karácsonyi Adománygyűjtés

Már csak 5 nap a Karácsonyi Adománygyűjtésig!

November 27 - 29. Teljes hétvégén várjuk a vásárlók felajánlásait a PENNY (Veszprém, Aradi Vértanúk útja) áruházban!

Tavaly 30 000 családnak segítettünk! Idén még többnek szeretnénk

Kérlek, osszátok meg!

Szent Erzsébet Ünnep

Szent Erzsébet Ünnep

A Veszprém – Főegyházmegyei Karitász november 19-én,Szent Erzsébet ünnepén előadással, és ünnepi szentmisével emlékezett meg védőszentjéről.
Az ünnepség a Szaléziánumban kezdődött, Szijártó László a Veszprém – Főegyházmegyei Karitász igazgatója köszöntötte a résztvevőket. A Padányi Katolikus Iskola diákja ünnepi műsorral készültek, valamint Dr. Márfi Gyula érsek úr beszédével zárta a program első felét.Az előadás után a résztvevők, az ünnepi szentmisén megtöltötték a Szent Mihály Bazilikát tisztelegve szent Erzsébet előtt. A szentmise alatt Dr. Márfi Gyula érsek úr megáldotta a hagyományosan a Karitász által készíttetett „Szent Erzsébet Kenyereket”, melyekből a hívek is vihettek haza.

Összefogás Kárpátaljáért!

A Karitász a múlt télen és idén év közben nyújtott segítség után most is segélyprogramot indít a Kárpátalján élő nehéz sorsú magyar családokért! Amennyiben Ön is segítené a mindennapi megélhetéssel küzdő kárpátaljai magyarságot, csatlakozzon Ön is programunkhoz!

Kályhával és tűzifával már biztosan támogatjuk a családokat. Segítsen Ön is, hogy még többekhez juthasson el a segítség!

A 1356 - os adományvonal hívásával 500Ft adománnyal segítheti hívásonként a Karitász kárpátaljai családokat segítő munkáját!

Bankszámlaszám: 12011148 - 00124534 - 00800007
(Közlemény: „Kárpátalja”)

Köszönet Az Önzetlen Segítségükért És Az Évek Óta Nyújtott Munkájukért!

Köszönet Az Önzetlen Segítségükért És Az Évek Óta Nyújtott Munkájukért!

Köszönetet mondunk Török Balázsnak, az A1-SPED Nemzetközi Szállítmányozó és Szolgáltató Kft. ügyvezetőjének,akivel a Veszprém – Főegyházmegyei Karitász évek óta szoros kapcsolatot ápol.Szervezetünk által működtetett Karitászboltba érkező áru gyors, problémamentes megérkezésében kulcsfontosságú szerepet játszik,ugyanis anyagi segítséggel, illetve térítésmentes fuvarral járult hozzá, hogy az ünnepek előtti adományok bevételéből minél több rászoruló családnak szerezhessünk szebb karácsonyt. A szállítmányt Bottropból kapjuk Dr. Elisabeth Fessl de Alemany asszonytól, aki fábiánsebestyéni orvosi karrierjét is feladta, hogy rászorulókon segíthessen. Negyed évszázad alatt ezer kamionnyi adományt gyűjtött, a legtöbbet Magyarországra hozták.

Ezúton szeretnénk megköszönni mindkettőjüknek az éves és az előző években nyújtott munkájukat és önzetlen segítségüket.
www.a1s.hu

Közeleg A Tél, Meleget Az Otthonokba

Közeleg A Tél, Meleget Az Otthonokba

A Katolikus Karitász országos kályha segélyprogramja folytatódik és idén is olyan családokat, időseket segítünk, akiknek fűtése egyáltalán vagy csak részben megoldott és egy kályha megoldást jelenthet, hogy átvészeljék a téli hidegeket. A program során 270 db kályhát és tartozékaikat adnak át rászorulóknak országos szinten, ebből a Veszprém – Főegyházmegyei Karitász 10 család részére adta át a napokban a 4KW teljesítményű fatüzelésű kályhákat. A Karitász csoportok felmérése és környezettanulmány után kiválasztott családokat, idős személyeket támogatnak, akiknek egy kályha elengedhetetlen az alapvető életfeltételek meglétéhez. A Karitász önkéntesei szorgoskodnak most országszerte, hogy meleg szívvel meleg otthont teremthessenek másoknál.

Átadták A Caritas Hungarica Díjakat

Átadták A Caritas Hungarica Díjakat

Idén 39 önkéntes részesült az elismerésben, amelyet október 10-én, szombaton adott át Spányi Antal püspök, a Katolikus Karitász elnöke és Écsy Gábor, a segélyszervezet igazgatója a Magyar Szentek templomában Budapesten.

A Katolikus Karitász a Caritas Hungarica díjjal ismeri el azon önkéntesek munkáját, akik hosszú évek óta áldozatosan szolgálják rászoruló, magányos, beteg embertársainkat.

Az ünnepség 11 órakor hálaadó szentmisével kezdődött, amelyen Spányi Antal püspök szentbeszédében így fogalmazott: „Az egyháznak sok olyan kincse van, amire büszkék lehetünk. De ami igazán fontos, igazán lényeges, az az ember szívéből és lelkéből kell, hogy fakadjon, az embertársat kell, hogy elérje, és az Istenhez kell, hogy megérkezzen.”

Köszönöm azt a szolgálatot, amelyet a karitászmunkatársak az ország legkülönbözőbb helyein azoknak az embereknek végeznek, akiket a világ már régen elfelejtett, akik a világnak nem fontosak, akik nem számítanak talán senkinek semmit. Köszönöm, hogy Krisztust képviselve az Egyházban teszik ezt a szolgálatot. Köszönöm, hogy bele nem fáradnak a kritikába, a meg nem értésbe, a méltatlankodásba, hanem Isten kegyelmének erejével mindezen túlemelkedve, újra meg újra Krisztus szeretetét viszik és Krisztus szeretetét adják. Szívből kívánom, hogy ezek a jócselekedetek igazi égi kinccsé váljanak, és azok akikkel itt jót tettek, egyszer majd örömmel fogadják magukat Isten országában” – zárta szentbeszédét Spányi Antal.

A Caritas Hungarica Díj célja biztosítani a karitász önkénteseket arról, hogy az egyház értékeli a rászorulóknak nyújtott karitatív munkájukat. Ennek jeléül külön kitüntetéssel jutalmazza azokat az önkénteseket, akik ezen a téren a Krisztus szeretetének kimagasló fokát érték el.

A díj emellett a karitatív tevékenységre kívánja buzdítani a híveket Árpád-házi Szent Erzsébet példája nyomán; és példaképül állítani mások elé azokat a köztünk élő híveket, akik Krisztus szeretetével önzetlenül segítenek a rászorulókon.


Díjazottak a veszprémi egyházmegyéből:

Birkás Imréné
Lendvay Éva
Varjú Zoltánné

Két Évtizede A Családokért És Idősekért

Két Évtizede A Családokért És Idősekért

A nemesvámosi Karitász csoport idén ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját. 1995 elején az akkor Nemesvámoson szolgáló plébános kezdeményezésére az egyházközség közel húsz lelkes önkéntesével alakult a csoport, hogy egy 12 éves leukémiás kislánynak és családjának minél többet és hatékonyabban tudjanak segíteni a betegség leküzdésében.
A csoport - akkori vezetőjével - elsősorban a családok, idősek segítését és a gyermekeknek szóló programok megvalósítását tűzte ki feladatául. Már az alakulást követő hónapokban számos családoknak szóló programot, délutánt szerveztek. Ebben az évben kezdődött, és ma már hagyománnyá vált, hogy az elsőáldozókat a szentmise után friss kaláccsal és kakaóval vendégelik meg. A sok közös kirándulás, zarándoklat és az egyházközség családjainak, időseinek szervezett programok a következő években igazi közösséggé kovácsolták az önkénteseket. Áldozatkészen segítették és segítik ma is a rászorulókat, elesetteket. Az egyházközségben elsőként szerveztek napközis tábort a gyermekeknek. Több éven át működött a többnyire önkéntesek gyermekeiből alakult gyerek Karitász csoport, amelyet mindenki csak „Kiskaritász”-ként ismert.
Az elmúlt húsz év alatt sok-sok olyan kezdeményezés született, amely mind a mai napig a csoport tevékenységébe tartozik. Ma már nemigen akad olyan falubeli, aki ne tudná, hogy Szent Erzsébet ünnepe után kétnapos ruhagyűjtés és osztás van a plébánián, ahol közel 250-300 zsák ruha, cipő, játék vált gazdát. Ma már nemcsak a helyiek, de környékbeli falvakban élők is bekapcsolódnak: hoznak is, és szükség esetén visznek is. A csoportnak ilyenkor alkalma adódik segíteni speciális iskolákat, és különböző szociális intézményeket is nagyobb mennyiségű adománnyal.
Több éven át a farsangi bál bevételéből az épülő új templomot támogatták. Jelen vannak minden nagyobb egyházközségi ünnepen, és hozzájárulnak annak lebonyolításához. Hagyományt teremtettek a kezdeményezéssel, hogy a veszprémfajsziakkal közösen minden virágvasárnap délután keresztutat járjanak a kálvárián. Mindemellett aktívan vesznek részt az éves segélyprogramokban, támogatják a családokat és az időseket. Szolgálatuk ma már az egyházközség más településeire is kiterjed.Saját készítésű ajándéktárgyaikból „vásárt” szerveznek, hogy az összegyűlt adományból megajándékozhassák a rászoruló családokat és időseket, akikkel advent 4. vasárnapjának délutánján, a Karitász karácsonyán együtt ünnepelnek.Az elmúlt két évtized alatt több változás is történt a Karitász önkéntesek életében, néhányan elhagyták a csoportot, de újak is csatlakoztak. Az elkezdett programok részben ma is továbbélnek, számos új program és kezdeményezés született, néhányat pedig az egyházközség más csoportja visz tovább. Nehéz lenne felsorolni, mi minden történt és mi mindent tettek az önkéntesek ebben az időszakban, de nem is ez a fontos. Sokkal inkább az, hogy ma is feladatuknak és elhívásnak tekintik a rászoruló családok és idősek támogatását.Isten kegyelmében bízva remélik, hogy még sok évig tudják végezni Karitász szolgálatukat megvalósítva Teréz anya gondolatait:
„Mindig vidáman mosolyogjatok a gyermekekre, a szegényekre, minden szenvedőre vagy magára hagyottra! Ne csak figyelemmel forduljatok feléjük, hanem tárjátok ki a szíveteket is nekik! A kedvesség, a buzgóság több embert térített meg, mint a tudomány vagy az ékesszólás.(...) Mi vagyunk a szegények szolgálatára, és nem ők a miénkre! Ahhoz, hogy a szegények meglássák bennünk Krisztust, először nekünk kell Őt meglátnunk bennük. Legyetek gyöngédek és együttérzők! Bárkivel találkoztok, legyen boldogabb utána, mint amilyen előtte volt!”


„Csak Akiben Megvan Az Alázat, Hogy Elfogadjon, Az Képes Tiszta Szívből Adni”

„Csak Akiben Megvan Az Alázat, Hogy Elfogadjon, Az Képes Tiszta Szívből Adni”

A V.M. Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézményének veszprémi telephelyén, a Fenyveserdő Ápoló Gondozó Otthonban lakó fiatalok idén 2015.július 6-10-ig a Balaton partján táboroztak. A tábor helyszínét ebben az évben is a Veszprém Főegyházmegyei Karitász biztosította, a felmerülő költségeket az Útkereső Alapítvány a Gyermekekért állta, a februárban sikeresen zárult motor árverés során befolyt összegből. Az elmúlt évben hagyományteremtő célzattal útjára indított tábor tematikája idén az Indián kultúra volt. Az időjárás remek alkalmat biztosított a fürdőzésre, de emellett a táj is kiváló ihletet adott a történetek átéléséhez valamint a kézműves foglalkozáshoz – készült: fejdísz, nyaklánc, karkötő. A tábor ideje alatt nem csak a múltban tudtunk elgyönyörködni, hanem szerencsére a jelenben is pozitív példákra leltünk. Feszített munkarendje mellett a tábor során látogatást tett Szijártó László a Veszprém Főegyházmegyei Karitász újonnan kinevezett igazgatója. A badacsonytomaji strandon és az étkezések helyéül szolgáló étteremben is barátságos, emberséges fogadtatás várt minket. Ezúton is külön köszönet jár Szita Lászlónak és munkatársainak a Muskátli étteremben. S bár a tábor véget ért, de lakóink és mi is feltöltődtünk a rengeteg élmény hatására.

Sáfár Ferenc

Szűzanya Oltalmát Kérő Zarándoklat Esztergomban

Szűzanya Oltalmát Kérő Zarándoklat Esztergomban

A Veszprém- Főegyházmegyei Karitász által szervezett őszi lelkinapra, zarándoklatra szeptember 12-én, Szűzanyánk névnapján került sor. 50 fős csoportunk úticélja Esztergom-Párkány-Tokod volt. A csúnya ködös időben a buszon reggeli imát mondtunk, énekeltünk és az örvendetes rózsafűzért imádkoztunk, ami lelki ráhangolódás volt a napunkra. Mire Párkányba értünk gyönyörű napsütés fogadott. Átsétáltunk a Mária Valéria hídon, és gyönyörködtünk a Dunakanyarban és Esztergom varázslatos szép látványában. Felérve a Bazilikához a minket kísérő Szíjártó László atya a Veszprém –Főegyházmegyei Karitász igazgatója és Halmágyi Zoltán ösküi plébános szentmisét mutatott be nekünk a Szent István vértanúról elnevezett kápolnában. Utána kaptunk egy kitűnő idegenvezetőt, akitől részletes tájékoztatást kaptunk a Bazilikáról, benne a Bakócz- kápolnáról tudhattunk meg soha nem hallott dolgokat. Az ő vezetésével mentünk le az altemplomba, ahol Mindszenty hercegprímás sírjánál róhattuk le kegyeletünket, elénekelve régi himnuszunkat a Boldogasszony anyánkat. Az egész Bazilika látogatása mély lelki élmény jelentett számunkra, a hely szelleme mindenkit megérintett. Utána ebéd következett, majd Tokodra mentünk, ahol a helyi Karitász vezető tájékoztatott bennünket az Ő munkájukról, majd megtekintettük az adományokból összegyűjtött 1471db maci és 465 db baba múzeumot, nagy élmény volt. Gazdagabbak lettünk néhány értékes ötlettel is, amit majd mi is szeretnénk megvalósítani. A templomot is meglátogattuk, nagyon szép paraszt barokk templom, itt elimádkoztuk a lorettói litániát, és Mária énekkel fejeztük be az ájtatosságot. Hazafelé egy kis kötetlen vidámság is belefért a programba, László atya vezetésével nótákat és népdalokat énekeltünk. A nap zárasaként esti imával, illetve énekkel fejeztük be ezt a lelki élményekkel rendkívül gazdag szép napot. Mindenki fáradtan, de boldogan tért haza otthonába szeretteihez, akikért ezt a zarándoklatot fel tudta ajánlani, a Szűzanya oltalmát kérve családjára.
Hálás köszönet a szervezőknek ezért a felemelő szép napért.

Dr. Ambrus Józsefné

Veszprém Is Segített Röszkénél!

Veszprém Is Segített Röszkénél!

A Veszprém - Főegyházmegyei Karitász több mint 30 Karitász csoportját felkeresve, adományt gyűjtött a határt átlépő menekült családoknak. A Mária Rádióban is kértük a kedves rádióhallgatókat, hogy feleslegessé vált takaróval, pléddel vagy hálózsákkal segítsék a Karitász munkáját. Az adományból a karitász munkatársai polifoamot és takarókat vásároltak,majd a meglévő alu sátrunkkal felpakolva igazgatónk, László atya a Röszkén kialakított Karitász bázisra indult, ahol az érkező menekültek örömmel fogadták a segítséget és hálásak voltak érte. A hét alatt közel 20.000 migráns lépte át a határt Röszkénél. Köszönet az önkéntesek – orvosok és segítők – áldozatos munkájáért, amellyel segítettek, hogy éjjel-nappal gondoskodhassunk a hozzánk forduló rászorulókról. Köszönet az adományokért, amelyek lehetővé tették, hogy mindig tudjunk adni.

Becsöngetnek: Az Iskolakezdés Nehézségei

Becsöngetnek: Az Iskolakezdés Nehézségei

A gyermekek számára véget értek a szünidő pihenéssel töltött mindennapjai: megkezdődött az iskolaszezon. Az iskolakezdésre való felkészülés a tanév első napjaiban fontos teendőket tartogat a szülők, és természetesen a gyermekek számára is. A Veszprém–Főegyházmegyei Karitász, 23 karitász csoporton keresztül, 230 diákot támogat mintegy 1.150.000 Ft értékben.

Számos család számára a tanév megkezdése komoly anyagi megterhelést jelent országszerte. A Katolikus Karitász minden évben kiemelt figyelmet szentel az iskolakezdésre, különösen azokra a családokra, amelyek számára nehézséget jelent gyermekeik alapfelszerelésének beszerzése. A segítséget, gyerekenként 5.000 Ft értékű utalvány formájában kapják meg a családok. A Veszprémegyházmegyei Caritas Alapítvány 840.000 Ft értékben segíti még a Karitász csoportok által kijelölt családokat az iskolakezdésben. Az egyházmegyei Karitász Központok saját forrásból kiegészítik az országos akciót, s így még több családnak tudnak segíteni. A támogatást, idén közvetlenül Pápán, a Szent István Római Katolikus Általános Iskolában adták át a Veszprém- Főegyházmegyei Karitász munkatársai, igazgatója Szijártó László atya, dr. Mail József az iskola lelki igazgatója és Gombásiné Takács Gyöngyi iskolaigazgató részvételével.

Fonyódligeti Erzsébet Tábor

Fonyódligeti Erzsébet Tábor

Az idei évben a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász segítségével 20 gyermek táborozhatott a fonyódligeti Erzsébet táborban, mely nagy kaland volt a gyermekeknek és a két önkéntes segítőnek is. Az ott eltöltött 5 nap során szervezett programok közül választhattak a lurkók. Az Árpád-házi Szent Erzsébetről elnevezett táborban a szervezők olyan alapértékeket határoztak meg, mint a kultúra megismertetése, a környezettudatos gondolkodás elsajátítása, a hagyományok őrzése, ápolása, valamint az egészségmegőrzés. A szállás elfoglalása után kezdődött a hivatalos megnyitó, ahol közel 1200 táborozó és rengeteg segítő önkéntes várta izgatottan a zászló felvonását, ami a játékok, a versenyek, az ismerkedés, a foci és a szórakozás kezdetét is jelentette. Unatkozásra nem volt lehetőség! Vetélkedők, tábori olimpia, Ki-Mit-Tud?, versenyek, rajzolás, lövészet, vízi kalandpark, színházi előadás, Kávészünet koncert és táncház várta a résztvevőket. A rászoruló gyermekek és szüleik nevében köszönet Magyarország Kormányának és a Katolikus Karitásznak, hogy segítségükkel felejthetetlen élményekkel térhettek haza a gyermekek.

Összefogás A Menekültekért!

Összefogás A Menekültekért!

Szijártó László atya PÁPA III. Szent Benedek plébánosa közel, 1 tonna bébiételt kapott a Teuton Lovagrendtől (OMT), melynek Ő is aktív tagja. Plébániáján az általa megalakított Karitász csoport, is számos programmal és rendkívül nagy aktivitással tesz a rászorulókért és karolja fel az elesetteket, így csoportja segítségével, ezt a nem kis mennyiségű adományt továbbították az országos karitász központ felé, ahol a Karitász folyamatosan figyelemmel kíséri a Magyarországra érkező, átutazó menekültek helyzetét, készen arra, hogy segítségére siessen az otthonaikat elhagyni kényszerülőknek. Kiemelt figyelmet fordít a táborokba érkező kísérő nélküli kiskorú gyermekekre és idősekre, akik számára otthonuk elhagyása komoly traumát jelent. Számukra bébiételt, vitaminokat, gyógyszereket, ruhákat juttatnak el, valamint lelki segítségnyújtással is támogatják őket.

Jótékonykodó Pápaiak – 308 Ezer Forint Adomány Gyűlt Össze A Főzőversenyen

Jótékonykodó Pápaiak – 308 Ezer Forint Adomány Gyűlt Össze A Főzőversenyen

Tán még tüzet sem kellett volna gyújtani, anélkül is megfőttek volna az ételek, olyan meleg volt tegnap a várkerti bajvívó téren a Pápai Játékfesztivál jótékonysági főzőversenyének helyszínén. A forróság ellenére az eddigi legnagyobb számú csapat sorakozott fel bográcsokkal, napernyőkkel, tuti receptekkel, titkos hozzávalókkal és remek társasággal. Összesen 47 csapat vállalta, hogy segítő szándékkal, jó vendéglátó módjára valami finom étellel fogadja a rendezvényre kilátogatókat. A csapatok között számos pápai intézményt, hivatásos és civil szervezetet, pártot, egyházi közösséget és baráti társaságot találtunk, de több járásbéli település is fakanalat ragadott a nemes cél, a gasztronómiai élvezetek és a jó hangulat kedvéért. A feladat ezúttal is az volt, hogy a kapott hús és fűszerek felhasználásával ki-ki saját ízlése, kreativitása és szakácsmesteri tudása szerint valami finom ebédet főzzön, s az azt elfogyasztóktól pár száz forintos adományt gyűjtsön.

Jótékonysági Koncert A Gyulafirátóti Művelődési Házban

Jótékonysági Koncert A Gyulafirátóti Művelődési Házban

A Gyulafirátót-Kádartai Szentlélek Karitász csoport tagjai is aktív részesei voltak a gyulafirátóti plébánia jótékonysági rendezvényének. A rendezvény során felajánlásokat fogadtak melyet a gyulafirátói és kádártai ifjúság számára használnak fel jótékonysági célokra. Az alábbiakban két csoporttag beszámolóját olvashatjuk:„Jóleső érzés fogott el bennünket, hogy jótékonysági rendezvénynek lehetünk részesei, melyet a Nepomuki Szent János Római Katolikus Plébánia szervez általános iskolai tanulók előadásában. Örömmel vártuk ezt a napot. Tettekre buzdított bennünket, és szívvel, lélekkel készítettünk süteményeket, díszeket, hogy a sok szép virág még méltóbbá kellemesebbé tegye a koncert helyszínét. Czaun János köszöntötte a meghívottakat, elsősorban Dr. Márfi Gyula Érsek atyát, aki megtisztelt bennünket, és elfogadta a meghívást. Tóth András atya a célokról, tervekről beszélt, ami kis segítséggel, összefogással megvalósulhat (pl.: Kaposszentbenedeki tábor). Ezek után a két tehetséges fiú eddigi pályafutását méltatta, ami ez idáig is igen dicsérendő, majd elkezdődött a koncert. Cziráki Bálint a maga kis szerénységével és alázatosságával kezdte a harmonika játékot, ami már az első másodpercben fátyolossá tette a szemünket. Egyszerűségével, szépen és jól megtanult játékával rögtön megfogta az ember lelkét. Csodálatos érzés volt őt hallgatni. Barbarics Csanádot nyitott szívű, sok mindenre fogékony fiúnak ismerjük, akiről már óvodás korban kiderült a zene iránti vonzalom. Kitartó tanulással, szorgalommal már jelenleg is sok mindent elért, már most úgy lehet rá gondolni, mint egy igazi kis művészre, mert a most látott és halott zongorajáték már alig-alig nevezhető szárnybontogatásnak. Tetszettek mindkét fiútól a darabok kiválasztása. Gratulálunk tanáraikhoz, szülőknek, úgy, mint a szereplőknek, akik tanulás mellett vállalták még a közös próbákat, amivel a koncert végén megajándékoztak bennünket. A végén a kitartó vastaps kifejezésre juttatta mindenki elégedettségét.
Kedves Csanád és Bálint, szívből kívánjuk, hogy a Jóistentől kapott talentumokat kamatoztatni tudjátok, ehhez kívánunk sok sikert.”

Glatz Zoltánné, Kárpáti Zoltánné

GYŰJTÉST HIRDET A KARITÁSZ A FÖLDRENGÉS SÚJTOTTA NEPÁL MEGSEGÍTÉSÉRE

Jótékonysági Koncert A Gyulafirátóti Művelődési Házban

Az utóbbi több mint 80 év legnagyobb, 7,9-es erősségű földrengése rázta meg Nepált. A halottak és sebesültek száma már több ezer és napról napra nő. Százezrek kényszerültek sátortáborokba és komoly nehézséget okoz az ivóvíz és az élelmiszerek biztosítása. A súlyos helyzetet a rossz higiéniai körülmények tovább nehezítik.Ferenc pápa testvéri szolidaritást sürgetett a katasztrófa sújtotta emberek megsegítése érdekében.A Caritas Nepál a katasztrófa kezdetétől segíti az áldozatokat. Bekapcsolódva a Nemzetközi Karitász munkájába, a Katolikus Karitász gyűjtést hirdet az áldozatok megsegítéséért.

A 1356-os adományvonal hívásával 500 forinttal támogatják a Karitász Nepálban végzett munkáját.
Elkülönített bankszámlán is várjuk az adományokat:

Katolikus Karitász
Raiffeisen Bank Zrt. 12011148 - 00124534 - 00900004
A közlemény rovatba kérjük beírni: „Nepál”

Külföldről:
Raiffeisen Bank Zrt.
S.W.I.F.T.: UBRTHUHB
IBAN: HU85 1201 1148 0012 4534 0090 0004

Segítsen, hogy segíthessünk!
Katolikus Karitász

Ismét Sokan Vettek Részt A Csóti Karitász Bálon

Ismét Sokan Vettek Részt A Csóti Karitász Bálon

Harmadik alkalommal rendezték meg Csóton a helyi Szent Mihály Karitász csoport önkéntesei jótékonysági estjüket.
A Pápa közelében fekvő település helyi közösségi házban megrendezett rendezvényen több mint százan gyűltek össze, hogy egy jó hangulatú est keretében támogassák a Karitász munkáját. Részt vett az esten Zagyva Richárd egyházmegyei karitász igazgató, Szíjártó László pápai plébános - esperes, és Horváth Tamás csóti plébános is. Jó hangulatú műsorok és tánc mellett a karitász önkéntesei egy kisfilmmel is készültek, hogy bemutassák munkájukat. Az est bevételét rászoruló gyermekek nyári táborozására fordítják. A csóti karitász tagok évek óta szerveznek nyári tábort különleges élményt nyújtva olyan gyermekek részére, akiknek erre nem lenne lehetőségük. A tábor során a gyermekek ellátásban részesülnek és tartalmas szabadidős programokon vesznek részt, mely mögött önkéntesek áldozatos munkája, törődése és odafigyelése áll.

Sporttal Másokért - I. Karitász Olimpia Veszprémben

Sporttal Másokért - I. Karitász Olimpia Veszprémben

A Veszprém - Főegyházmegyei Karitász szervezésében került megrendezésre az első Karitász Olimpia elnevezésű jótékonysági sportnap a Padányi Bíró Márton Római Katolikus Gimnázium,Egészségügyi Szakközépiskola és Általános Iskola tornatermében.Számos programon vehettek részt az odalátogatók, volt futball és streetball kupa, lehetett asztaliteniszezni, sakkozni, emellett néptánc, torna és jóga órán is kipróbálhatták tudásukat a résztvevők.A sportágak nevezési díjai élelmiszer-adományok voltak, a futball esetében a jelentkező csapatok pénzadománnyal segítették a jótékonysági célt.Zagyva Richárd a Veszprém - Főegyházmegyei Karitász igazgatója a sportnap megnyitóján köszönetet mondott a támogatóknak, résztvevőknek és beszélt a rendezvény karitatív céljáról. Dr. Márfi Gyula érsek a rendezvény fővédnöke megköszönte a szervező munkát, elmondta, a sport és a játék nem idegen a keresztény gondolkodástól és a vallástól, ez a rendezvén pedig bizonyítja, hogy a sporton keresztül jótékonykodni is lehet. Hat veszprémi fogyatékkal élő fiatal önálló életvitelét támogatták a pénzadományokból, melyből a két lakásban élő fiatal felnőttek számára egy-egy mosógépet vásároltak. A programok alatt, a Karitász önkéntesei két családot is meglátogattak és a bejövő élelmiszer-adományból egy-egy csomaggal lepték meg Őket.A nehéz sorsú gyermekes családokra év közben is odafigyelnek, ezért nem csak az ünnepkörökhöz kapcsolódóan, hanem azokon kívül is segítik őket, így a beérkező élelmiszer-adományokból is nehéz sorsú gyermekes családokat támogat a Karitász.A sportrendezvények jó hangulatban zajlottak, voltak családok, baráti társaságok, munkahelyi csapatok, diákok és cserkészek is a rendezvényen. Dr. Márfi Gyula érsek is örömmel kapcsolódott be az asztalitenisz és sakk játékokba, valamint a Karitász önkénteseiből és az érsekségi munkatársakból álló foci csapat és egy Karitászos streetball csapat is elindult a versenyen. A Streetball kupát a Padányi Katolikus Iskola diákjaiból álló csapat nyerte, míg futballban az "Öreg Deák" nevű csapat vehette át a kupát a támogatóként és játékvezetőként is jelenlévő Veszprémi Futsal Club játékosaitól. A veszprémi baráti társaság tagjaiból álló győztes foci csapat adhatta át a fogyatékkal élő fiataloknak a nevezési díjakból vásárolt mosógépeket. A fiatalok meghatódva és nagy örömmel vették át az eszközöket, amelyek tovább segítik életvitelüket, s amelyet már régóta nélkülöztek.

Nagyböjti Élelmiszergyűjtés A Templomokban

Nagyböjti Élelmiszergyűjtés A Templomokban

Március 8. és 15. között az ország összes katolikus templomában élelmiszergyűjtést hirdetett a Magyar Katolikus Püspöki Kar. A Katolikus Karitász szervezésében és koordinálásában megvalósuló jótékonysági akció a Veszprémi Főegyházmegyében is megvalósult. Az élelmiszerek válogatását, csomagolását és kiosztását a karitász önkéntesei nagy lelkesedéssel végezték, hogy megajándékozhassák húsvét előtt azon családokat, akik nehéz körülmények között élnek, s akiknek a mindennapi megélhetés is gondot jelent. Egyházmegyénk területén több mint 21 tonna tartós élelmiszer gyűlt össze az adakozó hívőknek köszönhetően. Ezen nagy összefogás eredményeként több mint 2000 nehéz sorsú családon tudott segíteni a Karitász húsvét előtt megyénkben.

Veszprémből Is Indult Segélyszállítmány Kárpátaljára

Veszprémből Is Indult Segélyszállítmány Kárpátaljára

A háború sújtotta Ukrajnában élők számára – így Kárpátalja magyar lakosságának is – növekvő nehézséget jelent a mindennapi megélhetés. A közüzemi díjak, élelmiszerárak drasztikus emelkedése mellett a fizetések, nyugdíjak elértéktelenedése miatt az ott élők számára egyre nagyobb gondot okoz a mindennapi megélhetés. Megsegítésükre országos összefogás indult. Március 15.-én az ország összes templomában a perselygyűjtést a kárpátaljai családok megsegítésére hirdették meg. A Katolikus Karitász adományvonalán és számlaszámán keresztül is lehetőség van a támogatásra. Hosszas tárgyalások eredményeképpen a Katolikus Karitásznak lehetősége nyílt élelmiszert is vinni Ukrajna területére. Folyamatosan érkeznek a Katolikus Karitász egyházmegyei központjaiba a Kárpátaljára szánt élelmiszerek az adományozóktól, plébániáktól. A Karitász önkéntesei országszerte nagy lelkesedéssel és odaadással pakolják, válogatják és csomagolják az élelmiszereket. A Veszprém - Főegyházmegyei Karitásznál fiatal önkéntesek fáradoztak a szállítmány összeállításán, hogy mihamarabb célba juthasson az adomány. Veszprémben kedden a Karitász épületéből 1,4 tonna tartós élelmiszert indítottak útnak, hogy segítséget jelentsen a háborús helyzet okozta mindennapokban. A Katolikus Karitász az ország többi pontjától beérkező adományokkal együtt szállítja ki az élelmiszereket Kárpátaljára és a háborús területen élők megsegítésére.

TARTÓSÉLELMISZER-GYŰJTÉS Kárpátalja És A Háború Sújtotta Ukrajna Területein Élők Megsegítésére

TARTÓSÉLELMISZER-GYŰJTÉS Kárpátalja És A Háború Sújtotta Ukrajna Területein Élők Megsegítésére

A háború sújtotta Ukrajnában élők számára – így Kárpátalja magyar lakosságának is – növekvő nehézséget jelent a mindennapi megélhetés. Megsegítésükre országos összefogásra van szükség!

Az elmúlt hetekben újabb áremelések súlyosbították a helyzetet. Az év elejéhez képest
3,5-szeresére emelkedtek a közüzemi díjak, és közel négyszer annyiba kerül egy kiló kenyér, mint januárban. A drasztikusan megnövekedett árak mellett a fizetések, nyugdíjak elértéktelenedése miatt az ott élők számára egyre nagyobb gondot okoz a mindennapi szükségletek beszerzése.
Ukrajna lakosságának nagy része a teljes elszegényedéstől retteg.

A Katolikus Karitász folyamatosan várja az adományokat. A pénzadományok mellett
március 31-ig tartósélelmiszer felajánlással is támogathatják a bajba jutottakat. A Karitász az ország számos pontja mellett a Veszprémi Főegyházmegyében is fogadja az adományokat a Veszprém - Főegyházmegyei Karitász központjában (Veszprém,Vár u. 25.) hétköznapokon 8.00 – 15.00 között.

A Katolikus Karitász elkülönített bankszámlaszáma:
Raiffeisen Bank 12011148 - 00124534 - 00800007
A közlemény rovatba kérjük beírni: „Kárpátalja”.

A 1356-os adományvonal hívásával 500,- forinttal támogathatja a rászorulókat.

Nagyböjti Élelmiszergyűjtés

Nagyböjti Élelmiszergyűjtés

A nagyböjti időszak elcsendesedése mellett nem maradnak a szervezett Karitász akciók. Az önkéntesek ebben az időszakban is lelkesen szolgálják az elesetteket.

A napokban zajlik a nagyböjti tartós élelmiszergyűjtés a templomokban, amelynek megszervezését, az élelmiszercsomagok összeállítását és kiosztását jelenleg is végzik önkénteseink szerte a Főegyházmegyében. A Katolikus Karitász élelmiszer gyűjtési akciója a Magyar Katolikus Püspöki Kar felhívása alapján Magyarország valamennyi katolikus templomában megvalósul. Ezzel egy ősegyházi hagyományt elevenítünk fel, hiszen az első század keresztényei a kenyértörésre hozták magukkal a szegényeknek szánt adományaikat. Az ő példájukat követve hozhatják a szentmisékre tartós élelmiszer felajánlásukat a templomban erre kijelölt helyre március 8 és 15 között. Az adományokat a Karitász juttatja el a rászoruló családok részére.

A legkisebb adománnyal is a felebaráti szeretet csodája valósul meg közöttünk. A korábbi években meghirdetett gyűjtésünk eredményeképpen családok ezreit tudtuk segíteni azokkal a segélycsomagokkal, amelyeket a hívek adományaiból juttattunk el a rászorulókhoz. Ha ezt mindannyian megtesszük ismét nagyon sok családnak tudunk segíteni az irgalmas Jézus példáját követve.

Kézzel Fogható Segítség

Kézzel Fogható Segítség

A nagyböjti időszakban fontos, hogy mi magunk is, akik egész éven át hivatásunkként tekintünk a szegények felkarolására, kicsit elmélyüljünk és töltekezzünk Jézus Krisztus szeretetével. Figyeljünk az elcsendesedésre, a lelkigyakorlatokon való részvételre, Krisztus követésének mélyebb vágya hassa át szívünket, életünket, kapcsolatainkat. Ismerjük fel azt a sok szenvedést, amit értünk vállalt, azt a sok tanítást, amely által embertársaink javára tehetünk. S a rászorulók megsegítése, a segélyakciók gondos megszervezése és számos feladat közepette ne feledjük a küldetésünk célját, jussanak eszünkben Jézus szavai: "amit egynek a legkisebbek közül tesztek, nekem teszitek!" (Mt 25,40). Ezen gondolat jegyében tartottuk március 7.-én Veszprémben a Szaléziánumban a Karitász önkéntesek nagyböjti lelki napját, amely Szíjártó László pápai esperes, plébános lelki vezetésével igyekezett lehetőséget biztosítani a lelki feltöltődésre.
Az elcsendesedés és az elmélkedés mellett sem maradnak el azonban a szervezett Karitász akciók és az önkéntesek ebben az időszakban is szolgálják az elesetteket. A napokban zajlik a nagyböjti tartós élelmiszergyűjtés a templomokban, amelynek megszervezését, az élelmiszercsomagok összeállítását és kiosztását jelenleg is végzik önkénteseink szerte a Főegyházmegyében. A nagyszabású segélyakció mellett azonban zajlanak az idős- és beteglátogatások, a krízisben lévő családok megsegélyezése, a ruhaadománnyal történő segítség és még számos esemény, amely mind a szegény és hányatott sorsú emberek felkarolását célozzák. Az önkéntesek ebben az időszakban is nagy figyelemmel pakolják a tűzifát, az élelmiszereket, a ruha- és egyéb adományt, látogatják a családokat és igyekeznek mind lelki, fizikai, természetbeni segítséget nyújtani és vállalják fel ezt a nem is olyan könnyű feladatot.

Zagyva Richárd

„Aki Nekem Szolgál, Az Engem Kövessen, S Ahol Én Vagyok, Ott Lesz Az Én Szolgám” (Jn 12,26)

„Aki Nekem Szolgál, Az Engem Kövessen, S Ahol Én Vagyok, Ott Lesz Az Én Szolgám” (Jn 12,26)

A Katolikus Karitász balatonfüredi csoportja egy éve áprilisban alakult meg. Munkácsi Jánossal a csoport vezetőjével beszélgettünk a megalakulásról és az elmúlt egy évben történtekről.

Hogyan indult a csoport és milyen a Karitász élet Balatonfüreden?
Egy hiánypótló szolgálat jött létre a karitász csoport munkájával. A Gondviselés hozta létre ezt a csoportot és azóta is a Szentlélek irányítja a munkánkat. Semmiféle elképzelésünk nem volt, hogy kiket kellene megszólítanunk, hogy kell egy ilyen csoportot létrehoznunk. Ebben a Főegyházmegyei Karitász segítségét kértem, másrészt a személyes kapcsolatfelvétel valóban a Szentlélekre hagyatkozással történt.
Hány fővel és milyen aktivitással működik a csoport?
11 fővel működik a csoportunk. Igazából nem volt cél egy nagy csoport létrehozása, mert az volt az elképzelésem, hogy egy kisebb létszámú csoport jobban közösséggé szervezhető, jobban mozgatható. A karitász lelkiségnek a csoport tagjaiba való ültetése rendkívül fontos volt. Az eltelt egy év távlatában úgy látom, hogy minden alkalommal, amikor karitászmunkára kaptak felhívást a tagok, egy emberként mozdult meg a csoport. Úgy érzékelem, hogy a közösségépítés egy hosszabb folyamat eredménye lehet, a csoport tagjait jelenleg inkább a személyes megszólítottság és a karitász-szolgálat iránti elkötelezettség, tenni-akarás lelkesíti. A lelki fejlődéssel párhuzamosan a fizikai és tárgyi feltételeket is meg kellett teremteni. Mára elmondhatjuk, hogy a Főegyházmegyei Karitász támogatásával 2014-ben sikerült egy olyan raktárhelyiséget kialakítani a plébánia területén, ahol az adományokat tárolni tudjuk.
Az az elképzelése az embernek, hogy Balatonfüreden alig él rászoruló személy. Beigazolódott ez? Hogyan térképeztétek fel a nehéz sorsú embereket. Mennyi rászoruló családot sikerült megtalálni?
A csoport indulásakor én is azt gondoltam, hogy a Balatonfüredi Karitász csoport egyirányú szolgálatot tud végezni és az adománygyűjtésekkel a Főegyházmegyei Karitászon keresztül tud segíteni rászorulókon. Azonban megdöbbenve tapasztaltuk, hogy van Balatonfürednek is egy rejtett élete, amely talán nem kerül az utazási újságok címlapjaira. Van a városnak is egy társadalmi rétege, amely kifejezetten igényli a segítségnyújtást. Függetlenül attól, hogy milyen programot szerveztünk, élelmiszer segítséget mindig kértek. Pontosan ez az igény szembesített bennünket azzal, hogy a tervezett karitász programokon túl sok új tevékenységet kell végeznünk, amely az állandó újratervezés üzemmódba kapcsol minket. Ez a csoportnak nagy örömet és hatalmas közösségi élményt jelent, mert az állandó újratervezéssel a Jóisten azt üzeni, hogy használ bennünket, szüksége van a csoport szolgálatára.
Szóba került több esemény, amelyet megszerveztetek az elmúlt évben. Ki tudnál e emelni néhányat, amire büszkék vagytok, amivel igazán nagy segítséget tudtatok nyújtani.
A megalakulásunk után a nagyböjti élelmiszergyűjtésben és a kiosztásban vettünk aktívan részt, említhetjük a beiskolázási támogatásunkat, a ruhabörzéket, vagy a karácsonyi ételosztásunkat is. Egy - egy alkalmat azonban nehéz megragadni. Pontosan azért, mert ezek az alkalmak sohasem nélkülözik a személyes találkozást. Egy évvel ezelőtt nem gondoltuk volna, hogy együtt étkezhetünk rászorulókkal, hogy a szemükbe nézhetünk, hogy részesei lehetünk az életüknek, problémáiknak akár csak egy pár pillanatra, vagy pár órára is. Ezek azok a meghatározó pillanatok, amik igazán fontosak. S ha már itt tartunk, egy jelmondatot is tűztem a karitász csoportunk zászlajára Szent János evangéliumából: „Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok ott lesz az én szolgám”. Ezt szeretném a szolgálatunkban látni és láttatni, keresni és megtalálni az értünk szolgáló, szenvedő és meghalt Krisztust a másik emberben és átadni a Jóisten szeretetét.
Mik a csoport tervei a jövőben?
2015 évben a meglévő feladatainkon túl, szeretném, ha sikerülne meghatározni azokat a helyi sajátosságokat, amelyek Balatonfüred elhelyezkedése és adottságai folytán ideálisak lehetnek a rászorulók segítésére. Ebben a körben szeretném, ha a csoport szolgálata révén Balatonfüred egyfajta adomány lehetne az ország más részein élő rászoruló emberek számára is, akik egyébként nem jutnának el a Balatonra."
Úgy legyen! Köszönöm a beszélgetést. Sok erőt kívánok a szolgálatotokhoz!
Zagyva Richárd

Negyedik Éve Együtt A Babákért

Negyedik Éve Együtt A Babákért

Négy év, több mint 1000 család, 26 ezer csomag pelenka, közel 73 millió forint összértékű támogatás – ezek a számok a dm és a Katolikus Karitász együttműködésében immár 4. éve megvalósuló Együtt a babákért program eddigi mutatói.

Főegyházmegyénkben is magvalósul a program, a Főegyházmegyei Karitász Központ munkatársai és a plébániai karitász csoportok önkéntesei nagy lelkesedéssel szervezték az akciót, pakolták a csomagokat és óriási örömmel adták át a pelenkákat. Szerte az egyházmegyében 22 nehéz anyagi körülmények között élő kisgyermekes család részére sikerült fél évre elegendő pelenkát biztosítani jelentős segítséget nyújtva.

Nagy Szeretet Kislődön

Nagy Szeretet Kislődön

2014. novemberében a Kislődi Egyházközségben néhány jó szándékú, segítő tevékenységet már korábban is végző nő úgy döntött, hogy megalakítják a Karitász helyi csoportját, és igyekeznek segítséget, támogatást, vigaszt nyújtani a település rászoruló lakóinak.

A szándékot örömmel fogadta a falu közelmúltban kinevezett fiatal plébánosa Simon Gábor atya, és biztosította a csoporttagokat arról, hogy a karitatív tevékenységet mindenben támogatja. Gyűjtést szerveztünk tartós élelmiszerekből, és elhelyeztük a „Karitászos gyertyaperselyt” abban reménykedve, hogy karácsonyig lesz annyi adomány-bevételünk, amelyből elindulhatunk, és megvalósíthatjuk az első adományosztó karácsonyi akciónkat. Hétről-hétre gyűltek az adományok.
Élelmiszer adományokkal, ajándékokkal és személyes szeretetünkkel szerettük volna támogatni és meglátogatni a szociálisan hátrányos helyzetűeket, tartós betegségben szenvedőket, egyedülálló időskorúakat.

Akciónkat támogatta a Veszprémi Főegyházmegyei Karitász is, ahonnan 20 karácsonyi élelmiszercsomagot kaptunk. Saját gyűjtésünkből újabb 17 élelmiszercsomagot és számos további ajándékot, szeretet csomagot állítottunk össze.

Igazi örömöt egyúttal felelősséget jelentett a megajándékozottak felkutatása, összeírása, és az adományok csomagolása. Mindösszesen 93 háztartásba kopogtattunk be 2014 karácsonyán, hogy adományainkkal együtt karácsonyi jókívánságainkat is átadjuk. Négy autóval nyolcan jártuk végig az 1300 lelkes falut.

Az akció végén úgy éreztük, hogy az igazi megajándékozottak mi magunk, a Karitász önkéntesei vagyunk, hiszen azok a meghatódott könnyek, amit mi kaptunk értékes karácsonyi ajándékot jelentettek nekünk.

Kisné Lovasi Mária

Sok Karácsonyi Programunk Közül Néhány Beszámoló

Sok Karácsonyi Programunk Közül Néhány Beszámoló

A Veszprém-Főegyházmegyei Karitász karácsonyi ünnepséget szervezett a Szent Mihály Főszékesegyházban vasárnap délután a rászoruló, nehézsorsú családok számára. Több mint ötven meghívott család vett részt az eseményen, amit Zagyva Richárd a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója nyitott meg. Az ünnepi hangulatot Bogdán Norbert a Snétberger Zenei Tehetségközpont végzősének ének és gitárjátéka adta meg, majd dr. Márfi Gyula érsek valamint Nagy Károly apátkanonok köszöntötte a résztvevőket. A közös ünnepet a Padányi Bíró Márton Katolikus Iskola 4. évfolyamának Betlehemes műsora tette teljessé, megható pillanatokat adva közönségének. Az esemény zárásaként a Karitász önkéntesei élelmiszer csomagokat adtak át a családoknak, egyenként közel 10000 Forint értékben.

A Veszprém-Főegyházmegyei Karitász számos más rendezvényen vesz részt, és több akciót szervez teljes működési területén. December végéig több idős, hátrányos helyzetű családnak és fogyatékkal élő embertársunknak nyújt segítséget a szervezet, 3 millió Forint összértékben, tartós élelmiszerek, tüzelők valamint meleg ételek osztásával.

Márfi Gyula érsek az idei évben is közös ünnepi ebédre hívott meg több rászoruló családot, amelyre december 25. került sor ünnepélyes, meghitt keretek között. Az ünnepi ebéden 3, 4 és 6 gyermekes családok vettek részt, a program során a Karitász megajándékozott minden gyermeket meglepetés ajándékokkal.

Karácsonyi Ételosztás A Hajléktalanoknak

Karácsonyi Ételosztás A Hajléktalanoknak

A Veszprém-Főegyházmegyei Karitász meleg ételt vitt a hajléktalanoknak december 22-én este. Zagyva Richárd a szervezet vezetője és a Karitász önkéntesei Veszprémben és környékén az utcán, illetve erdei építményekben, elhagyatott épületekben és egyéb helyeken élő hajléktalan személyekhez látogattak el. Több helyszínen mintegy 90 adag gulyás levest osztottak ki az esti körjárat során. A nélkülözők számára a meleg étel nem mindennapos, így karácsony előtt nagy örömmel fogadták a Karitász önkénteseit és adományukat. A Karitász egész évben segíti rászorulókat különböző segélyakciókon és családsegítő ügyfélszolgálatukon keresztül is, fontosnak tartják azonban karácsonykor a személyes odafordulást a rászoruló gyermekes családokon, magányos idős személyeken kívül a hajléktalanok felé is.