2018 Események

Célba értek a Főegyházmegyei Karitász angyalbatyui

Célba értek a Főegyházmegyei Karitász angyalbatyui
A Veszprém Főegyházmegyei Karitász ünnepélyes karácsonyicsomag-átadójára várta – a Karitász-központba – csütörtökön délelőtt Szijártó László karitászigazgató azt a tíz rászoruló családot, akiknek az ünnepekre egy kis örömöt varázsoltak az arcukra, és szebbé tették a karácsonyt.Szijártó László atya megnyitójában önkénteseik áldozatos munkájára világított rá, akik az egyházmegyében több, mint félezren vannak. Az egyik legnépszerűbb programjuk éppen a most aktuális Angyalbatyuk szétosztása elnevezésű esemény, amely mára országos jelentőségűvé vált.Az ajándékcsomagokban elsősorban olyan ajándékok vannak a gyerekeknek, amelyeket gyerekek állítottak össze otthonaikban – emelte ki a karitász igazgató, aki beszélt az óév segélyprogramjairól is, amelyben 1905 fő kapott segítséget, összesen 10 666 336 forint értékben.Szijártó László részletezte is 2018 segítségeit: nehéz lenne egyenként kiemelni mindent, ám például tűzifa támogatásban tizenhárom család részesült, közel fél millió forint értékben. Jelentős – több, millió forintos – támogatásban részesült sok száz család például bébiétel, pelenka, lakhatási program, vagy éppen az iskola kezdési támogatás keretében. Kiderült az is, hogy az Angyalbatyu akciójuk – ami négy esztendeje indult cipősdoboz gyűjtésként – keretében a Főegyházmegyében 2000 darab karácsonyi csomagot osztanak, osztottak szét, hiszen a kárpátaljai szegény gyerekeknek is juttattak adományokat.Örömteli hír az is, hogy négy, a megyében élő mozgássérült honfitársunk 1-1 darab elektromos Mopedet vehet (vehetett) át a Veszprém Főegyházmegyei Karitásztól. forrás: Veszprém Tv

Meghatódva és elérzékenyülve egy iskola aulájában - Angyalbatyu

Meghatódva és elérzékenyülve egy iskola aulájában - Angyalbatyu
Karácsony előtt a Veszprém – Főegyházmegyei Karitásznál is nagy a sürgés-forgás, mégis vannak pillanatok mikor megállunk, melegség önti el a szívünk és ezekből az élményekből tudunk erőt meríteni, folytatni azt a munkát amihez elengedhetetlen, hogy teljes szívvel és odaadással tegyük. December 4-én a veszprémi karitász igazgatója, Szijártó László atya is gőzerővel segédkezett a kis angyaloknak, hogy minél több nehéz sorsú kisgyermeknek tudjunk a karácsonyfa alá egy kis ajándékot rejteni. Nem elírás, mikor a kedves olvasók a győri Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola nevét olvassák, hiszen még ilyen távol tőlünk is csatlakoztak a karácsonyi, jótékonysági akciónkhoz, melynek neve Angyalbatyu. Az iskola aulájába belépve, egy tabló fogadta László atyát, aminek a közepén az Angyalbatyu plakátunk körül a gyerekek által készített sok kis angyalka lebegett és előttük a temérdek mennyiségű karácsonyi ajándékdoboz. Az iskolában tanuló gyerekek felsorakozva, örömteli hangulatban segédkeztek a csomagok pakolásában. Jól esik az ember lelkének, mikor ilyen összefogással és hittel találkozik! Nagyon szépen köszönjük az iskola pedagógusainak, a gyerekeknek és természetesen azoknak a szülőknek, akik időt és energiát nem sajnálva, gyönyörű ajándékokkal kapcsolódtak be a programunkba! Galéria

Angyalbatyu – megkezdtük az ajándékok begyűjtését!

Angyalbatyu – megkezdtük az ajándékok begyűjtését!
A Veszprém - Főegyházmegyei Karitász karácsonyi, jótékonysági akciója „Egy kis doboz szeretet!" címmel óriási sikerrel zárult a tavalyi évben. Idén Angyalbatyu néven folytatódik a program. December 03. nappal elkezdjük begyűjteni a dobozokat és Karácsonyig a karitász munkatársai a kis szorgos segítői lesznek a Jézuskának, hogy a neki írt levélből valóra váljon egy szelet, egy aprócska kis játék, plüssfigura, kisautó, játék baba. Ezúton szeretnénk megköszönni annak a sok gyermeknek, szülőnek és persze tanároknak, pedagógusoknak akik segítségével sok szegény, nélkülöző családnak okozhatunk kellemes és örömteli pillanatokat az elkövetkezendő napokban. A dobozok begyűjtése után fényképekkel és összesítővel jelentkezünk…

Elindult a Karitász Adventi Segélyprogramja

Elindult a Karitász Adventi Segélyprogramja
A Katolikus Karitász évről évre meghirdeti adventi adománygyűjtését. A kampányt szimbolizáló nyitott tenyérben tartott hóból formált szív azt jelképezi, hogy kezünkben van a lehetősége a segítségnyújtásnak. A szeretet kézzel foghatóvá válhat, ha olyat adunk másnak, ami örömet okoz neki, ami kisegíti a bajból, vagy ha egyszerűen csak megajándékozzuk és megélheti, hogy nincs egyedül. A Veszprém-Főegyházmegyei Karitász Mopedet adott át a TEVA jóvoltából valamint betegágyat egy fiatal számára, a pápai Egyesített Szociális Intézmény felajánlásának köszönhetően. Köszönet Szalainé Tihanyi Andreának! Valamint, tűzifa, élelmiszer, kandalló, füstérzékelő, kupakok leadása és a Tihanyi Bencés Iskola tartósélelmiszer adományaival is készülünk, illetve segítünk!

Karácsonyi Adománygyűjtés a Z+D Kft. támogatásával

Karácsonyi Adománygyűjtés a Z+D Kft. támogatásával
A karácsony a meghitt együttlét, az ajándékozás és a közös étkezések ideje, de sok családban még ekkor is problémát jelent, hogy étel kerüljön az asztalra. A Veszprém - Főegyházmegyei Karitász abban a reményben folytatja adománygyűjtési akcióját, hogy a veszprémi Z+D Nagykereskedelmi és Diszkont Kft. vásárlói támogatásával, rászoruló családok ünnepét teheti szebbé.A Karitász önkéntesei november 16-án, 8-16 óra között várják a vásárlók felajánlásait!Az összegyűlt adományokat a Karitász juttatja el a rászorulóknak december hónapban.

„Mindenben meglátni Isten csodáját” - Hetedik alkalommal adták át a Caritas Hungarica Díjat

„Mindenben meglátni Isten csodáját” - Hetedik alkalommal adták át a Caritas Hungarica Díjat
Október 6-án, ünnepi szentmisében adott hálát Spányi Antal püspök, a Karitász elnöke, az egyházmegyei karitász igazgatók és mintegy 200 önkéntes és vendég azokért, akik önzetlenül segítik a rászorulókat. A szentmise elején Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, hogy a szentmisében azokért az önkéntesekért adunk hálát, akik különböző szociális területeken példaértékű munkát végeznek. Őket ismei el ezen a napon a Karitász a Caritas Hungarica Díjjal. Bővebben...

Angyalbatyu – A már jól ismert cipős-doboz akció

Angyalbatyu – A már jól ismert cipős-doboz akció
A Veszprém - Főegyházmegyei Karitász az idei évben Angyalbatyu néven folytatja, a már jól ismert cipős-doboz akcióját. Az Angyalbatyu programmal nehéz sorsú gyermekek karácsonyát szeretnénk évről évre szebbé varázsolni, olyan gyermekekét, akiknek lehet, hogy ez az Angyalbatyu csomag az egyetlen ajándék a karácsonyfa alatt. A program keretein belül ajándékokkal töltött cipős dobozokat gyűjtünk, amelyeket becsomagolva, eljuttatjuk a nélkülöző gyermekeknek. Az akcióban különféle szervezetek, iskolák és magánszemélyek is részt vehetnek, így egyre nagyobb összefogással segíthetjük a rászoruló gyermekeket karácsony alkalmával. Felhívásunk évről évre nyitott fülekre, s meleg szívekre talál, minden résztvevő egy emberként mozdul a jó ügy érdekében. Beszéljenek helyettünk a tavalyi képek: Galéria 

Angyalbatyu és rózsaszín cipő

Angyalbatyu és Rózsaszín Cipő
Kisszőlős - Csaknem az egész településnek jutott a Veszprém - Főegyházmegyei Karitász adományából, amelyet szerdán szállított Szijártó László igazgató és munkatársai, Szijártó Gábor, Gelencsér Bence és Madár-Borbás Ildikó. Lesz nagy boldogság, ha a kislányom meglátja a rózsaszín cipőt, erre vágyott egész nyáron, de nem tudtam megvenni neki — válogatott az adományok között a sokgyermekes édesanya, aki a kisfiának építőkockát vitt. Szijártó Lászlótól megtudtuk, hogy idén másodszor segítettek a kisszőlősieknek. Most ruhaneműt, többségében gyermekruhát, játékokat, több doboz cipőt, lakásfelszerelési tárgyakat és tartós élelmiszert vittek. A gyermekeknek való bioélelmiszerek az Ordo Mili-taris Teutonicus felajánlásából származnak, a többi az egyházmegye területén élő lakosoknak köszönhető. A kisszőlősi gyerekek tavaly karácsony előtt kaptak az Angyalbatyu akcióban felajánlott csomagokból is. A segélyszervezet Czirfusz Mária, a somlóvásárhelyi család és gyermekvédelmi szolgálat munkatársa felkérésére két éve támogatja a községet. Czirfusz Mária elmondta, hálásak az adományokért, a nehéz helyzetű családoknak néhány ruha, cipő, pár hétre elegendő élelmiszer is komoly segítség.

A Karitász a Betűvető Program által segíti a családokat az ország egész területén

A Karitász a Betűvető Program által segíti a családokat az ország egész területén
A Katolikus Karitász a Betűvető Program által segíti a családokat az ország egész területén, illetve a határon túl is az iskolakezdéshez kapcsolódva. A karitatív akció keretében a Veszprém – Főegyházmegyei Karitász képviselői adtak át Erzsébet utalványokat, illetve élelmiszercsomagokat a Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskolában csütörtök délelőtt. Várpalotán négy családból, tizenegy gyermek vehette át az adományt egy műsorral egybekötött ünnepség keretében. Videó

Kiderült: bárkiből lehet angyal

„Jézus Krisztusnak üzenete van a mai embernek”
A statisztika azt mutatja, hogy évről évre több segítséget sikerül közvetíteni. Hogy miként működik ez a mindennapokban, arról Szijártó László atyával beszélgettünk, aki 2015-ben kapta az igazgatói megbízást.A rászorultság és a segítőkészség olyan fogalmak, amiket sokan félreértenek, ugyanakkor azok is sokan vannak, akik feleslegessé vált kedves tárgyaikkal, szabadidejükkel szívesen okoznának megkönnyebbülést ott, ahol a fizikai tehetetlenség, vagy a hiány okoz keserűséget.Bővebben... 

Dabronc - Karitász tábor Vörs

Dabronc - Karitász tábor Vörs
Papp Szabolcs atya meghívására idén a Vörs-i Plébánián táboroztunk.Táborunk jelmondata: „Mert együtt lenni jó!” Első nap délelőtt berendezkedtünk, játszottunk, énekeket tanultunk, ebéd után elindultunk felfedezni a települést. Megnéztük a Talpasházat, megismerkedtünk a régi halászok életével, munkaeszközeivel, majd a Tűzoltó Múzeum következett, ahol a gyerekek elfoglalhatták a régi járműveket.Esti szentmise után finom vacsora várt ránk a Plébánián. 
Bővebben... 

Napközis tábor a bakonyjákói plébánián

Napközis tábor a bakonyjákói plébánián
Az idei évben, 2018-ban, immár 5. alkalommal került megrendezésre Bakonyjákón az ingyenes napközis tábor június 18-tól 22-ig a plébánia területén lakó és onnan elszármazott óvodások és általános iskolások számára, melyen a középiskolás diákok a felnőtt önkéntesek munkáját segítették a tábor alatt.A hétfői napon ismerkedéssel kezdődött a tábor, majd a Bitva-patakon tutajt úsztattak. Délután közös focizással és tollasozással zárult a nap.Kedden a farkasgyepűi Pisztrángos tónál horgásztunk, a paprikás krumpli a bográcsban készült el.Szerdán megtekintettük a herendi Porcelánmanufaktúrát, majd Szentgálon az ős tiszafást, valamint a kilátóból megcsodáltuk a bakonyi tájat.A vizes játék nem maradhatott el csütörtökön és a délutáni lovaglást követően ellátogattunk a játszótérre.A záró napon kürtöskalácsot készítettünk, valamint megtekintettük a farkasgyepűi Erdészeti kiállítást és az iskolamúzeumot. A nap közös fagyizással zárult. 23-án, szombaton, közös plébániai zarándoklatra került sor Győrben. Délelőtt meglátogattuk a bősi erőművet egy gyárlátogatás keretében, majd hajókiránduláson vettünk részt a Dunán. Délután megtekintettük a püspökség látogatóközpontját, majd részt vettünk az esti szentmisén.Istennek legyen hála, hogy 2018-ban is megszervezhettük a tábort, amelyet az idei évben a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász is támogatott. Rudi Péter plébános

Sírok felkutatása Expedíció

Sírok Felkutatása Expedíció
A Pápa 3. Szent Benedek Plébánia, karitász csoport önkéntesei kezdeményezésére kirándulást szerveztünk plébániánkon korábban szolgált plébánosok sírjainak felkutatására.Ezen nevezetes alkalomból a Dáka-i Szociális Otthon 3 lelkes lakója is elkísért bennünket Pannonhalmára, Horváth M. Detre O. S. B. (1893-1962) és Novák A. Bonaventúra S. O. CIST. (1910 - 1972) sírjához, melyre a tisztelet és az emlékezés szalagját köthettük fel.Innen az Apátságba tartottunk ahol átadtuk a Szent Benedek Plébánia fennállásának 70. évfordulója alkalmából kiadott „Az imádkozzál és dolgozzál” címmel megjelent könyvet (Szijártó László plébános úr lelki támogatásával) az intézmény vezetőjének.Kis kitérővel a Cseszneki vár aljában elköltött szerény ebéd után Zircen család egyesítésben lehetett részünk ahol Bölcsföldi Zoltán a Dáka-i Szociális Otthon egyik lakója végre megölelhette még sosem látott Öccsét.Ezután Pétfürdő irányába vettük utunkat ahol felkutattuk Szabados István (1911 – 1976) plébános úr sírját, melyet letisztogattunk majd felkötöttük a kegyelet szalagját és elhelyeztük a virágokkal beültetett keresztet a síremléken.A nap fénypontjaként megvendégeltük a gyerekeket kérésüknek megfelelően egy McDonald-s -ban, finom sült krumplival, hamburgerrel és egy pohár üdítővel.A meglepetés egy Balaton parti séta az Alsóőrsi kikötőben. Kellemesen elfáradva tértünk haza, sok szép emlékkel és felejthetetlen élménnyel.A helyi karitász csoport és a Dáka-i Szociális Otthon lakóinak hálás köszönetét tolmácsolom Szijártó László plébános, esperes úrnak. Isten fizesse meg ezerszeresen!

Veszprém és Kovászna megyei gyermekek táboroznak a Balatonnál

Veszprém És Kovászna Megyei Gyermekek Táboroznak A Balatonnál
A Veszprém Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány valamint a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász közreműködésével közel félszáz Veszprém és Kovászna megyei fiatal nyaral a Csopaki Üdülőfalu és Kemping területén július 2. és 8. között.A kempingben csütörtökön a Veszprém megyei közgyűlés elnöke és a közalapítvány egyik kuratóriumi tagja is látogatást tett. Polgárdy Imre és Horváth Ernő az ott táborozó 7 és 14 év közötti iskolásokkal és Szijártó Lászlóval, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatójával is találkozott, majd a diákokkal közösen hallgatták meg a tábor közösségi termében egy oroszországi gyermekegyüttes meglepetéskoncertjét.A diákok egyhetes programjuk keretében sokat strandoltak, vitorláztak, a tábor területén kutyás bemutatót nézhettek meg, a szervezett kirándulások keretében pedig a sümegi várba és a tapolcai-tavasbarlangba látogattak el.A Kovászna megyei diákok közül kilencen a Kommandói Horn Dávid Gimnáziumból, nyolcan a Szent Ferenc Alapítvány Esztelneki Nappali Központjából, valamint további nyolc gyermek a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság által működtetett állami szociális intézményekből érkeztek nevelőik kíséretében.A Csopaki Önkormányzat a fiatalok részére a tábor ideje alatt ingyenes belépést is biztosított helyi strandra.

Átadták az idei Jószolgálat-díjakat

Átadták az idei Jószolgálat-díjakat
Tizenegy szociális munkát végző személy és szervezet kapott Jószolgálat-díjat péntek este a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A 2016-ban a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány által létrehozott Jószolgálat-díj a különböző szociális területeken példaértékű és áldozatos munkákat végző személyeket jutalmazza.
Bővebben...

Karitász önkéntesek alapképzése Veszprémben

Karitász Önkéntesek Alapképzése Veszprémben
A Katolikus Karitász – Caritas Hungarica az egyházmegyei Karitász Központokkal együttműködve 2018-ban országszerte 30 képzést szervez önkénteseinek, hogy az általános szociális-karitatív segítő tevékenység, a beteglátogató és idősgondozó feladatok minél hatékonyabban valósuljanak meg a rászorulók javára.A „Jól segíteni” program keretében május 25-én Veszprémben 20 önkéntes vett részt a Szociális-karitatív önkéntes alapképzésen. Az egész napos tréning előadója, Megyeri Márta karitász-munkatárs, korábbi egyházmegyei igazgató előadások és gyakorlati feladatok által segítette a résztvevő önkénteseket abban, hogy jobban megismerjék saját segítő motivációikat, a csoportműködés sajátosságait, az adománykezelés szabályait, valamint a Katolikus Karitász 8 fő tevékenységi területen végzett szolgálatának szakmai irányelveit. A képzés résztvevői segítséget kaptak ahhoz, hogy képesek legyenek önkéntes csoportjuk céljait meghatározni, programjait megtervezni, s mindezt a segítő szeretet lelkiségében, közösségben megvalósítani.Ezúton is köszönjük az előadó és a szervezők munkáját!

22 éve segíti a rászorulókat az Ordo Militaris Teutonicus lovagrend

22 éve segíti a rászorulókat az Ordo Militaris Teutonicus lovagrend
Évente hatszor-nyolcszor érkezik több raklap bio élelmiszer Németországból a rászoruló családoknak, gyerekintézményeknek, a kórháznak és az idősgondozó intézményeknek.Az elmúlt években „Összesen 27 szállítmány érkezett Pápára, Hévízre és Sümegre, ezek értéke elérte az 1,6 millió eurót” – mondta el Klaus Blos, kiemelve, hogy a lovagrend ezt a tevékenységét nem pénzért, hanem társadalmi felelősségvállalásból végzi, és a rászoruló felnőtteken kívül a gyermekek segítése a legfontosabb számukra.A rend alakulásakor katonai feladatokat látott el, majd betegápoló renddé alakult. Ma már csupán karitatív feladatokat végez, céljuk az elesettek, a rászorulók támogatása, remény nyújtása, hogy a bajban nincsenek egyedül, van, aki odafigyel rájuk. A lovagrend munkájában a keresztény értékeket tartja meghatározónak, nem kötődik pártokhoz, ideológiai csoportosuláshoz, mentes a gazdasági érdekektől. A tagok társadalmi munkában végzik a komoly felelősséggel járó feladatukat, és évente nagy összegű tagdíjat fizetnek.A tagfelvétel nagyon szigorú, ezért kevesen felelnek meg a követelményeknek. A lovagrend vezetője a nagymester, az országokban komturságokat hoznak létre. Az egyes országok lovagrendi vezetői a komturok. Magyarországon ezt a feladatot Rátosi Ferenc látja el. A másik két magyarországi tag dr. Mail József pápai plébános valamint Szijártó István káplán. A komtur felügyeli az adományok elosztását, szervezi a lovagrend életét, részt vesz a találkozókon, tartja a kapcsolatot a nagymesterrel.A Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója, Szijártó László is tagja a németországi lovagrendnek, mely rendszeresen támogat bennünket.

Isten és a repülés a szenvedélye Szijártó Lászlónak

Isten és a repülés a szenvedélye Szijártó Lászlónak
Pápa Város Önkormányzata Pápa Város Díszoklevele kitüntetést adományozott a közelmúltban Szijártó László esperes, plébános, a Veszprém Megyei Karitász vezetője részére a tókerti katolikus közösség megerősítése, a rábízott egyházközségek fejlesztése és kiemelkedő karitatív szervező munkája elismeréseként.

Nagyböjti Élelmiszergyűjtés a Z+D együttműködő partnerünkkel

Nagyböjti Élelmiszergyűjtés - Z+D

A Veszprém - Főegyházmegyei Karitász Húsvéti, jótékonysági gyűjtést hirdet rászoruló gyermekek, családok számára. A Z+D Nagykereskedelmi és Diszkont Kft. segítségével 2018. március 9-én, a 8200 Veszprém, Aulich Lajos u. 2/1 üzletükben tartós élelmiszer vásárlásával tudnak a kedves vásárlók segíteni és a pénztárnál lévő gyűjtőkocsiba leadni adományaikat, karitász önkéntesünknél. Az összegyűlt élelmiszer elszállításáról a karitász munkatársai gondoskodnak:

Elérhetőségeink: 06-20-801-9400  iroda@karitaszveszprem.hu 

Üzenet küldés: Kapcsolat Messenger

A beérkezett adományokból a Karitász munkatársai készítenek csomagokat, amelyeket még húsvét előtt eljuttatnak a rászorulók számára. Az átlagosan 8 kg-os csomagok tartalma: liszt, olaj, rizs, cukor, tészta, konzervek, tea, készétel konzervek és édesség.

Tartós Szeretet - Nagyböjti Élelmiszergyűjtés

Tartós Szeretet - Nagyböjti Élelmiszergyűjtés

Március 4. és 11. között rendezik meg hazánk templomaiban a nagyböjti élelmiszergyűjtést. Az idei évben a gyűjtés nem csupán a templomokban kerül meghirdetésre, hanem – kilépve a szoros értelembe vett templomi formából – A Veszprém – Főegyházmegyei Karitász az iskolákban is várja a nagylelkű felajánlásokat. Ezzel lehetővé válik, hogy ne csupán a szentmisére érkezők kapcsolódjanak be, hanem azok is, akik a templomon kívül keresték a segítési lehetőséget.
A Veszprém - Főegyházmegyei Karitász Húsvéti, jótékonysági gyűjtést hirdet rászoruló gyermekek, családok számára.Az iskolás diákoktól és családjaiktól várunk lehetőségeikhez mérten tartós élelmiszer felajánlásokat ( pl: liszt, olaj, cukor, ) melyeket saját iskolájukban leadhatnak.Az összegyűlt élelmiszer elszállításáról az iskolákból a karitász munkatársai gondoskodnak:

Elérhetőségeink: 06-20-801-9400  iroda@karitaszveszprem.hu 

Üzenet küldés: Kapcsolat Messenger

A beérkezett adományokból a Karitász munkatársai készítenek csomagokat, amelyeket még húsvét előtt eljuttatnak a rászorulók számára. Az átlagosan 8 kg-os csomagok tartalma: liszt, olaj, rizs, cukor, tészta, konzervek, tea, készétel konzervek és édesség.

Együtt a Babákért - Dm Pelenka átadó

Immár hét éve, hogy egy országos drogérialánc pelenkaadománnyal segíti a krízishelyzetben lévő, szegényebb családokat a Katolikus Karitászon keresztül – mondta el Szijártó László, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója a csütörtök délelőtt tartott sajtótájékoztatón.A Szaléziánumban adták át a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász munkatársai azt a közel fél évre elegendő pelenkamennyiséget, melyet egy országos drogériahálózat ajánlott fel rászoruló, kisgyermekes családok részére az Együtt a babákért program keretei közt. Az akció eredményeként közel 20 millió forint értékben, összesen több mint félmillió darab pelenkával tudják segíteni a családokat.Bízom abban, hogy valamennyit tudunk segíteni a drogérialánc támogatása révén, s egy kicsit könnyebbé, egyszerűbbé tudjuk tenni a támogatott családok mindennapjait – mondta el Szijártó László az átadón megjelent családoknak. – A Veszprém-Főegyházmegyei Karitász kapcsolatban áll egy németországi lovagrenddel, az Ordo Militaris Teutonicus-szal is, mely rendszeresen támogat bennünket. Ez egy katonai lovagrend, melynek alapítása az ezerháromszázas évekig nyúlik vissza, ma már teljesen humanitárius, keresztény rendként működik, s támogatja például a Veszprém-Főegyházmegyei Karitászt. Az itt látható több csomag bébiétel az ő felajánlásuk. Mikor ezeket az adományokat megkaptuk, arra gondoltunk, hogy hol lehetne jobb helyen ezt a bébiételt kiosztani, mint éppen a pelenkaátadón, ahol eleve kisgyermekes családok kapják a támogatást. Úgy gondoltuk, hogy ezek a családok a pelenkacsomagok mellett a bébiételeknek is nagyon jó hasznát veszik majd – mutatott rá az igazgató a kettős ajándékozás okára.

Az országos drogérialánc az elmúlt hét évben több mint százmillió forint értékben támogatott a Katolikus Karitászon keresztül mintegy ezerhatszáz rászoruló családot az Együtt a babákért program keretében. Ebben az évben a Veszprémi főegyházmegye területén közel hatvan családon tudtak segíteni.

7 Éve Együtt a Babákért

8 Éve Együtt A Babákért

A dm (drogerie markt) és a Katolikus Karitász közös kampánya most is a nehéz körülmények között élő családokat és gyermekeiket támogatja. A sikeres együttműködés eredményeként, idén is sok kisgyermekes családon tud segíteni a két szervezet. A Veszprém – Főegyházmegyei Karitász 60 kisgyermekes családnak tud pelenkát adni, családonként félévnyi mennyiséget. Februártól, Veszprémben a Vár u. 25 szám alatt, szeretettel várjuk a nehéz helyzetben élő anyukákat, gyerekeket!

Pelenkához szükséges kérelmi adatlap 

Karácsonyi adományozás összefogással - Zirc

Karácsonyi Adományozás Összefogással - Zirc
A Zirci Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász csoport tagjai a „Legyél jó, tegyél jót!” mottó jegyében munkálkodnak egész évben, így volt ez decemberben is.Céljuk a nehéz sorban élők megsegítése, mondta el Ulrich Józsefné csoportvezető. Az adventi időszak mindig nagyon mozgalmas náluk. Száz rászoruló embert hívtak meg egy gulyáslevesre, melyet az Erdélyi Baráti Kör Egyesület és a Bakonyi Finnbarátok Köre Egyesület tagjaival közösen készítettek el. A karácsonyra hangolódva együtt ünnepeltek az „Ők is emberek” alapítvány fiataljaival.Nagy értékű karácsonyi ajándékcsomagokat tudtak osztani hetvennégy hátrányos helyzetben élő családnak, melyhez egy anonim adományozó ötszázezer forint értékű tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szert juttatott a szervezetnek szétosztásra. Egy vállalkozó harminc zsák burgonyát, egy másik ajándékutalványt és készpénzt adott százezer forint értékben. Mindezt a karitász a templomi gyűjtés és a jótékonysági délután bevételével toldotta meg. A hittanos gyerekek az „Egy kis doboz szeretet” felhívásra nagy lelkesedéssel és örömmel készítettek játékot, édességet, ruhát tartalmazó csomagokat Vinter Ferencné hitoktató segítségével. A harmadik adventi gyertyagyújtást követő napon két karitász munkatárs tartós élelmiszert, mosószert, tisztálkodási szert tartalmazó csomagot vitt a Veszprém Megyei Gyermekvédelmi Központ zirci utógondozó lakásotthonába, a18-22 év közötti fiatal gondozottaknak. A karitász több tagja még karácsony előtt közösen ünnepel a pszichiátriai betegek klubjának tagjaival és a Szent Bernát Idősek Otthona lakóival, 23-án pedig a kórházban maradt ápoltakat látogatják meg. Összefogással és a karitászosok, önfeláldozó munkájukkal sok embernek meghittebbé, gazdagabbá varázsolták az ünnepet.